Sziasztok! Itt Dzsörzi és Frida. Előző írásunkban egy remek pókeres (pc) játékot, a World Series of Poker 2008-at igyekeztünk bemutatni Nektek. E heti írásunkban visszatérünk a virtuális világból a kézzel foghatóba, és egy újabb nagyszerű és népszerű könyvvel ismertetünk meg Titeket. Reméljük, értékelitek majd ezirányú törekvésünket.
A bejegyzésünk címének ihletője, és a szóban forgó könyv írója nem más, mint Phil Gordon. A könyv címe pedig "A póker kis zöld könyve". Rögtön elemezzük, mit is kapunk pénzünkért, ha ezzel a könyvvel térünk haza a boltból. A kis méretű, keménykötésű, 276 oldalas, természetesen zöld könyvet 3280 Ft-ért vásárolhatjuk meg bolti áron. Mondanunk sem kell, hogy online persze mindegyik könyv (köztük ez is) olcsóbban beszerezhető. Ha hosszas mérlegelés után P. Gordon műve mellett döntünk, nem árt ha tudjuk, hogy a vásárlással valószínüleg további vásárlás mellett "kötelezzük" el magunkat, hiszen "A póker kis zöld könyve" nem egyedülálló darab, hanem egy 3 részes sorozat része. A következő részek, azaz "A póker kis fekete könyve" és "A póker kis kék könyve" egyaránt 2008-ban jelentek meg.
Mi a héten, ezt a remek fogású és mutatós zöld könyvet vesszük nagyító alá.
Frida: Én is megvettem a könyvet természetesen! A tippet a vételhez Dzsörzi adta nekem, és mi tagadás nem bántam meg. Sok mindent megtudhatnak belőle a kezdő játékosok: A könyv leírása egyszerű és érthető. Jó tanácsokkal lát el, és megmutatja hogyan viselkedj az asztalnál/ hogyan alkalmazkodj a környezetedhez. Szerintem egy kezdő pókeresnek ez a könyv nem hiányozhat az arzenáljából (könyvespolcáról). Ha csak egy-két dolgot használsz ebből a könyvből az már sokat lendíthet a játékodon. Hogy az írót idézzem: Ez nem egy könnyű játék. De elegendő bátorsággal, türelemmel, agresszivitással, megfigyelőképességgel és – ami talán a legfontosabb mind között – azzal az eltökéltséggel, hogy jobb játékos váljék belőle, mindenkiből lehet nyerő pókerjátékos.
Dzsörzi: Ami rögtön megfogott az olvasása közben, hogy annak ellenére hogy csak "leülök egy pillanatra olvasni" szituációban láttam neki, rögtön elolvastam az első 40-45 oldalt, és vártam, hogy mi érdekeset olvashatok még! A könyv sorsa véleményünk szerint minden tulajdonos kezében a gyors felfalás lesz, melyet a lassabb, elemző típusú újraolvasás követ majd. Azért gondoljuk így mivel Phil Gordon amellett, hogy részletesen, tagoltan leírja a saját játékát, és annak jellemzőit, valamint tárgyalja a póker szinte minden mozzanatát, és tényezőjét, közben megtanít Minket olvasókat arra is, hogyan vigyünk észt, értelmet és gondolatokat a játékunkba!
Kezdő játékosoknak nagyon sokat mondhat ez a könyv, de a tapasztaltabb öreg rókák (vagyis inkább cápák) is sokat tanulhatnak az írótól. Phil Gordon nem restellte leírni világbajnok/ profi ellenfelei játékának elemzését sem, és persze a dolog legfőbb lényege, hogy betekintést nyerünk egy olyan sikeres, és agresszív játékos fejébe, aki már lassan 17 éve van a pályán! A játékstílus, és a leírt taktikák nem biztos, hogy minden olvasó tetszését elnyerik majd, hiszen sokan ódzkodnak a feszes, vagy az agresszív stílustól, de egyet megigérhetünk: tanulságos és szórakoztató könyvnek néz elébe minden kedves leendő olvasó!
Csak ajánlani tudjuk!
Üdv: Dzsörzi & Frida
Sziasztok! Itt Dzsörzi és Frida!
Eljött egy újabb hét, és Mi megint itt vagyunk! Örömmel látjuk, hogy olvassátok a bloggot, mert ez pozitív energiával tölt fel minket. Az elmúlt hetekben könyvekkel ismertettünk meg Titeket, most itt az ideje bemutatni egy vérbeli PC játékot is. Reméljük tetszeni fog!
Nézzük miről is van szó:
A World Series of Poker (WSOP) a sportág legnagyobb pókerversenye, mely minden évben nyáron kerül megrendezésre a híres/hírhedt Las Vegas városában. A bajnokság nevét viselő PC játék, a "World Series of Poker - Battle for The Bracelets" árát illetően sajnos nem tudunk biztos infót mondani. Neten találtunk 3500 Ft-os és 8990 Ft-os kiírást is, de Mi Fridával az egyik nagy pécsi üzletláncban 1000 Ft-os leértékelés útján jutottunk hozzá.
De hagyjuk az anyagiakat! Most gyorsan térjünk rá a játékélményre! A grafika nem szemetgyönyörködtető, de nem is rossz. A játékosunk kinézete meglepően széles skálán alakítható, így karakterünk kis szerencsével még hasonlítani is fog ránk. A menő szemüvegek, pólók, dzsekik és egyéb kiegészítők, mint pl. sapkák, fülhallgatók mind fokozzák a vizuális élményt azt a hatást keltve, hogy egy igazi kaszinóban ülünk nagymenőkkel, és Mi is közéjük tartozunk!
A játék angol menüje elsőre bonyolultnak tűnhet, de nem az. Lehetőséget ad bármelyik pókerfajta játszására, (Mi főleg a Texas Hold'emmel foglalkoztunk) választhatunk a normál karrier mód opciói között, játszhatunk sima pénzes asztaloknál is, és kipróbálhatjuk magunkat a póker világ nagyjai ellen egy heads-up bajnokság keretein belül. Frida főleg a WSOP versenyein próbált előre haladni, és emellett 1000/ 2000 $-os cash game-eken igyekezett 25000 $-os kezdővagyonát kamatoztatni. Ezt kisebb-nagyobb sikerekkel tette, ugyanis a játékról nem mondható el hogy könnyű! A leosztások életszagúak, vagyis gyakran kapunk tré lapokat.
Jómagam a Heads-up felé vettem az irányt és valamilyen csoda folytán 12 végigjátszott parti alatt eljutottam odáig, hogy szemtől szemben játszottam Phil Hellmuthtal! Ehhez 7 ismert póker játékoson kellett átverekednem magam (a 12 azt jelenti, hogy volt akivel többször kényszerültem játszani). A Phillel való csatározás kezdete elött a játék megajándékozott egy igazi videóval is Phil főszereplésével, mely azt a célt szolgálta, hogy elhitesse velem, Én most tényleg heads-upra hívom a bajnokot! Mellesleg a WSOP 08' mindegyik módjában találkozhatunk ilyesféle hangulatkeltő videókkal. Ez azért nem rossz dolog, bár sokadszorra már unalmas, és inkább elnyomkodja az ember.
A játék menete amúgy írtó lassú! Ha nem használjuk az Entert, ami gyorsító gombként funkcionál, könnyen ráunhatunk a game-re. Persze, az egész türelem kérdése. A karrier építés mellett volt alkalmunk tesztelni az online Multiplayer részt is, ahol sajna eddig egy, azaz 1 játékossal találkoztunk az egész szerveren. A multival kapcsolatban arra gondoltunk, mi lenne, ha házi partikat szerveznénk Veletek olvasókkal? Szóval ha kedvetek támadna ilyesmihez írjatok a dzsorzi.blog@freemail.hu -ra, és megbeszéljük a részleteket.
Összességében: jó kis játék ez, mely gyakorlásnak és unaloműzésnek sem utolsó. Hiba persze mindig akad, mindenesetre a zene, a kommentár, a játékosok gesztusai, és a tv közvetítéseket idéző látványvilág képes volt elvarázsolni minket. És véleményünk szerint, ezzel a játék készítői már el is érték céljukat.
Ha nem haragszotok, megyünk is játszani. :) Próbáljátok ki Ti is! Szerezzétek be és hajrá! Legyetek Ti is póker világbajnokok! Ezzel a gondolattal búcsúzunk tőletek. Jővő héten újra jövünk. Addig is minden jót kívánunk!
Üdv: Dzsörzi és Frida
Sziasztok! Itt Dzsörzi és Frida! Legútobb Paul Mendelson "Kezdd el és nyerj" című könyvét tálaltuk fel Nektek! Reméljük tetszett a bejegyzés, és a No Limit Hold'em-Póker blog a későbbiek során is segítségetekre lesz!
Térjünk rá a mai témánkra! Nagyjából 4-5 nappal ezelött , miközben Fridával egy hatalmas áruház könyvespolcai között bóklásztunk pókeres könyvek után kutatva, arra gondoltunk mi lenne ha harmadik írásunkban megmutatnánk, hogy a póker piacon olcsónak számító áruk is rejthetnek olyan tudást, mint drágább társaik. Az első, ami a kezünk közé akadt ez a mű volt, és végül emellett maradtunk. Nem bántuk meg!
Lássuk miről van szó:
E heti bemutatni valónak egy olyan könyvet választottunk, amely amellett hogy kielégíti az élő és az online pókeresek igényeit is, még alacsony árával is képes elcsábítani az érdeklődöket. A mindösszesen 2490 Ft-ért kapható "Hogyan nyerjünk pókeren" című könyv megvétele jó döntés lehet minden kezdő számára, aki nem akar horribilis összeget otthagyni az áruházakban.
A szerző, Belinda Levez 174 oldalon keresztül, 16 fejezetre osztva tárgyalja végig a póker történetét, az alapjátékot, az egyes pókerfajtákat, a hozzájuk tartozó különböző játékstratégiákat, a blöffölést, a testbeszédet, és még sok minden egyéb érdekességet. Emellett Belinda krupié múltjának köszönhetően megismerhetjük a kaszinóban való pókerezés ismérveit, és a házi pókerpartiktól kezdve a csaláson át a póker automatákig feltárja az összes tudnivalót!
Szerintünk ez egy nagyszerű könyv. Megvettük, elolvastuk, és úgy véljük, hogy azok a kezdők, akik a Texas Hold'em póker mellett egyéb pókerfajták szabályait is szeretnék elsajátítani, valamint szeretnének átfogó képet kapni a pókeresek világáról, azoknak ez a könyv maradéktalanúl megad minden információt.
A fogalmazás élvezetes, és az egyszerű de nagyszerű illusztrációk mellett a könyv következetes felépítése is dícséretet érdemel. Belinda Levez munkája tartalmazza mindazt a tudást amire szükségünk lehet ahhoz, hogy elkezdjük a pókert, fejlesszük magunkat, és eközben megtudjuk azt is, Hogyan nyerjünk pókeren!
Más: Dzsörzi és Frida név alatt megtaláltok minket a következő blogon is, ahol hétről hétre pókeres ténykedéseinkről olvashattok beszámolókat: http://pokerblogger.blog.com/
Jővő hét pénteken újabb írással jelentkezünk, de hogy mit mutatunk be, az legyen meglepetés!
Addig is jó olvasgatást! Üdv: Dzsörzi & Frida
Üdv Mindenkinek! Dzsörzi vagyok.
Most hogy túl vagyunk egy újabb héten, Fridával szeretnénk bemutatni nektek egy olyan könyvet ami személyszerint nekem óriási segítséget nyújtott annak idején a póker szabályainak, és fortélyainak elsajátításában. Hogy úgy mondjam ez adta a kezdő lökést! Azóta is számtalanszor újraolvastam (legalább ötször), mert hiszem hogy a benne lévő tudást csak akkor vagyunk képesek maradéktalanul hasznosítani, ha töretlen érdeklődéssel, nyitottsággal állunk hozzá ehhez a műremekhez.
Azt mondom műremek, mert a pókerkönyvek piacán, azon belül is a kezdőknek szánt könyvek között, ez a 130 oldalas írás egész biztosan az! Hogy melyik is ez a könyv, és hogy mit kell tudni róla, azt majd Frida barátom megírja, aki épp ezekben a napokban ismerkedik vele. Félreértés ne essék, Frida nem kezdő egyszerűen csak jó ötletnek tartotta felfrissíteni a pókertudását, ahogyan Én is!
Íme a véleménye:
A szóban forgó könyv címe: "Texas Hold'em póker - Kezdd el és nyerj"! Írta: Paul Mendelson.
A könyvben sok érdekes tudnivalóra lelhet minden kiváncsi olvasó. Azok is nyugodtan olvashatják, akik már nem számítanak kezdőnek hiszen a számos stratégiai lépést is tartalmazó szöveg elolvasása mindig üdítő élményként hat, mivel az író bravúros fogalmazásával az első oldaltól az utolsóig izgalmassá teszi az olvasást.
A mai korban, ahol sokak számára a póker nem csak szellemi sportot, hanem megélhetést is jelent, mindig érdemes fitten tartani a tudásunkat.
Gondoljatok bele, hányan élnek ma a világon pókerezésből? Jó, oké! Nem olyan sokan, de egyre többen vannak! És mondok valamit. Belőletek is lehet ilyen ember! Persze ehhez sok játék és türelem kell. No meg egy nagy adag tudás, és céltudatosság. Dzsörzi szerint azt sem árt tudni, hogy a sikernek nincs receptje. Semmi sem garantálja számotokra, hogy ha belekezdtek a pókerbe, valóban jók lesztek benne! De amennyiben szeretnétek a hobbitokban sikeresek lenni, és pénzt is keresnétek vele, higyétek el, ha azt mondom, hogy ez a könyv jó barátotok lesz az útatok első szakaszán.
Az élő, és az online póker játékosoknak egyaránt segítséget nyújt, és a táblázatok, versenystratégiák, viselkedési normák, árulkodó jelek, és még számtalan érdekes téma teszi a kezdő pókeresek által megvásárolható legjobb könyvek egyikévé.
A bolti ára 3900 Ft. Húzos összeg, de a pókeres könyvek már csak ilyenek.
Ahogy néha a sport, úgy gyakran a köré épített iparág sem kíméli az ember pénztárcáját.
A jővő hétig is sok sikert a póker világában!
Üdv: Dzsörzi és Frida
Sziasztok!
Sokáig gondolkoztunk, hogy miről is kéne szólnia ennek a blognak. Aztán ránéztünk mit írtunk be a "Rólam" alá: "A póker és az online póker világában kalandozunk"!
Így hát hűek maradunk a pár nappal ezelötti befirkantott mondtatunkhoz, és az elkövetkező hetekben pontosan ezt fogjuk tenni!
Hogy gyorsan túlessünk a szokásos körökön, és megtudjátok mire ez a királyi többes szám bemutatkozunk: Az Én nevem Dzsörzi. Olyan huszonéves, pécsi, derék legény vagyok, aki imád pókerezni! Emellett nem vetem meg az olvasást sem, sőt szeretek írnogatni is. Tudjátok, ami jön! Egyéb hobbiként megemlíteném a fényképezést, és a motorozást is.
Blogger társam Frida (mester): Helló! Akárcsak Dzsörzi, Én is szeretek pókerezni! Az olvasás nálam is a jó időtöltések listáján szerepel, viszont a motoroknál sokkal jobban csípem az autókat, és az autóvezetést! A helyzet jelenleg a következő: Pécsett tanulok és egy szép napon talán építész mérnök lesz belőlem. Addig (és remélem utána is), ha az időm engedi, minden alkalmat megragadok, hogy pókerezhessek valamelyik online póker teremben. Dzsörzivel már egy ideje a Pokerstarson "csapatjuk", ahogy Ő szokta mondani, de van számlánk az Unibeten is. Az elmúlt időszakban volt néhány szép eredményünk, és a nulláról építgetett póker tőkénk is növekvő tendenciát mutat! :)
De most visszaadom a szót Dzsörzinek:
Nah igen! Ahogy Frida mondja, a póker számlánkat tényleg egész szépen növelgettük/növelgetjük. Tegnap egy kis nevezőjű 2$+0,20-as heads-up játszmán sikerült nyernem, ma pedig egy 10$+0,50-esen volt velem a Flop. Ehhez közel háromnegyed órán át fárasztottuk egymást! Nem volt könnyű menet, és a tét is talán nagyobb volt, mint amit megengedhetettem volna magamnak, de ahogy a mondás tartja, aki nem kockáztat, az nem is nyer. Én nyerni akartam de nagyon és a türelmem, stratégiám, és a feszültségteremtő játékstílus, amiről egy remek könyvben olvastam meghozta gyümölcsét.
Egyébként a játékunkat Frida és Én is a Poker Tracker 3 elnevezésű póker szoftverrel figyeljük (természetesen más játékosokét is).
Most, hogy regéltem magamról, térjünk rá a lényeges dolgokra!
Frida Mestert a Frida1988 név alatt találjátok a Pokerstars és az Unibet versenyein is. Engem a Pokerstarson Dzsörzi689, az Unibeten pedig Jersey689 nicknév alatt láthattok, ha úgy adódik.
Itt a "NO LIMIT HOLD'EM póker blog"-on sok érdekes témáról írunk majd nektek. Természetesen beszámolunk majd a saját ügyeinkről is, de szeretnénk néhány olyan a nagyvilágban is kapható termékkel megismertetni titeket, mint a számítógépes póker játékok vagy épp pókereseknek íródott könyvek, útmutatók (+filmek).
A jővőben más oldalakon is megtalálhattok minket:
Ha kezdő pókeresek vagytok, vagy szeretnétek elkezdeni, kövessetek nyomon az alábbi blogon: http://texasholdem.blogol.hu/
Ha pedig online póker versenyek és egyéb történések érdekelnének íme egy másik címünk: http://onlinepoker.b13.hu/
A blog(ok) tartalmát hetente frissítjük.
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődésetek!
Üdv Nektek!
Dzsörzi & Frida